Horváth Gáborral, a gyergyószentmiklósi Rádio GaGa műsorvezetőjével beszélgettem irodalomról, versekről, tervekről, élettapasztalatokról és a Mira-könyvről, amelyben a kisbaba meséli el saját történetét. Hallgass bele, érdemes! Az interjú a Rádió GaGa logóra/ képre kattintva meghallgatható.
Szeretettel köszöntelek a honlapomon!
Ahol a lélek örökkévalóságának hite és a természet szeretete találkozik. Mint írónő, aki szívvel-lélekkel alkot, arra törekszem, hogy írásaimmal megérintsem az olvasók szívét. Büszkén mutatom be neked a legújabb művemet, egy mesekönyvet a legkisebbeknek, amelyben az újszülött Mira megszólal, és elmeséli első életévének történéseit. Édesanyaként talán mindenki fejében megfordul az a gondolat, hogy milyen jó lenne a pici babánk gügyögését megérteni, tudni, hogy éppen mire is gondol? Mira olyan gyerek, aki minden szeretetet megkap, amire szüksége van: az édesanya, az édesapa és a nagyszülők figyelmét, gondoskodását. Egy szerető családban csodálatos képességekre lehet szert tenni azáltal, hogy az első három évben kialakul az ősbizalom, az édesanya közelségével, az önbizalom hatéves korig az édesapa megerősítésével, a nagyszülők pedig néha tanítók, néha játszótársak, de mindvégig a legjobb barátok a gyerek számára.
Lépj be az írásaim világába, és hagyd, hogy elvarázsoljalak a szavak erejével. Fedezd fel a honlapomat, ahol a mesék nem csak a gyerekeknek szólnak, hanem mindenki számára üzenetet hordoznak.
Érezd jól magad!

Mottó: Ha verset írok, kenyeret szelek
Publikációs jegyzék
Versek
Napilapok, hetilapok, periodikák
Romániai Magyar Szó országos demokratikus napilap
Hargita Népe megyei közéleti napilap
Új Kelet közéleti hetilap
Vasárnap országos katolikus hetilap
Új Remények a gyergyószentmiklósi római katolikus plébánia hírmondója
Irodalmi- kulturális folyóiratok
Erdélyi Tükör kulturális magazin, Debrecen
Hevesi Napló Heves megyei irodalmi és közművelődési folyóirat, Eger
Hazanéző a korondi Firtos Művelődési Egylet folyóirata, Korond
Antológiák
Szavakba Költözött Szívek 1998, Tiszaújváros
Visszhang Antológia 1998, Eger
Előszoba 2000, Bukarest
Találkozások 2000, 2010, 2012, 2014, 2016, Csíkszereda
Képes Irodalmi Lexikon 2000, Eger
Képzeld el 2016, Budapest
Szerelmeskönyv 2019, Budapest
Sodrásban 2020, Budapest
Tanulmányok:
Olvas-e a gyermek? A gyergyói gyermekek olvasási szokásairól
Küszöbön az új tanév- Gyergyói Kisújság közéleti lap, Közoktatás
Elmélkedések- Új Remények
Hagyományok és értékek- Kisújság
A harmadik kápolna- Kisújság, Hargita Népe, Vasárnap
Önálló verseskötetek:
S AKKOR VÁRATLANUL MEGSZÓLALT AZ ISTEN ( Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998)
SIVATAGI VIRÁGOK (Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003)
MIRA KÖNYVE – MEGSZÜLETTEM ÉS SZERETNEK (FF International Könyvkiadó, Gyergyószentmiklós, 2023)
Szakmai elismerések:
2001 február- Millenium c. verse az Amerikai Szabad Magyar Újságírók Szövetségének milleniumi pályázatán dícsérő elismerésben (IV, helyezés) részesült.
2023 augusztus A Krúdy Kör által meghirdetett Képvers pályázaton II. helyezést ért el.
Tagság:
ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK LIGÁJA és a KRÚDY GYULA IRODALMI KÖR
A két önálló verseskötet anyaga a czirjakedit.blogspot.com netes felületen olvasható:
A blogoldalon és a weboldalon található írások saját szellemi termékek, megosztásuk,
felhasználásuk a szerző nevének feltüntetésével engedélyezett.
